II. Hévízi Nemzetközi Gyógyiszap Konferencia és az ISMH Közép-Kelet Európai Balneológiai Továbbképzés

Szerző/Forrás: Dr. Csiszár Béla Dátum: 2018-04-24

A Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórházban, 2018. április 20-21-én megrendezésre került a II. Hévízi Nemzetközi Gyógyiszap Konferencia és az ISMH Közép-Kelet Európai Balneológiai Továbbképzése. A rendezvény címének első része nem kíván magyarázatot, tavaly rendeztük az elsőt. Viszont a második rész sokkal érdekesebb. Joggal kérdezheti az olvasó, hogyan került ide ez a szervezet!

history-2.jpg
history-2.jpg

Erre az a válasz, hogy a múlt év májusában megrendezett I. Hévízi Nemzetközi Gyógyiszap Konferencia sikere révén jutottak el hozzánk az idei évben. Ugyanis történt, hogy Az ISMH (www.ismh-direct.net) 42. Világkongresszusa 2017. június elején ( három héttel Hévíz után ), Moszkvában került megrendezésre, amin részt vettek külföldi előadóink és hírét vitték a „világban” Hévíznek, kórházunknak és a rendezvénynek.

Az ISMH fogja össze a világon működő orvosi hidrológiával, balneológiával foglalkozó szervezeteket, rendezvényeket szervez, szakmai iránymutatást nyújt. Bender professzor, korábbi elnök, felvetette egy Közép-Kelet Európai továbbképzés lehetőségét, amit a vezetőség, mint kórházunk, mint ISMH oldaláról támogatott. Ennek a döntésnek megszületésétől egyenes út vezetett az idei rendezvényhez, ami azért egyenesnek egyenes volt, de mint tudjuk, mint mindenben, néha göröngyös is szokott lenni. Megoldottuk.

Ezen rövid, de mégis hosszúnak tűnő bevezetés után összegezném, a friss élményeimet, tapasztalataimat a kongresszussal kapcsolatban és megosztanám az eddig kapott visszajelzéseket.

Az első nap, mint a korábban közölt programban is olvasható volt, olasz, portugál, spanyol, török professzorok előadásait hallgathatták a résztvevők. Külön kiemelném a nap utolsó, Carbajo professzor ( Spanyolország ) előadását, ami a hévízi gyógyiszap, saját, laboratóriumában végzett, általunk küldött minták vizsgálatairól szólt. A nemzetközi szaktekintélytől, előadásában olyan kijelentéseket, hallottunk amire joggal lehetünk büszkék! Az általunk előállított gyógyiszap olyan fizikai paraméterekkel bír ( hőtárolás, részecske méret, kohéziós képesség, tapadás, … ) amilyennel még nem találkozott, az általa vizsgált, világ minden részéből érkező minták között!

A második napon szerb, lengyel és magyar előadókat hallhattunk. Az első szünetben, ismét lehetőség volt az érdeklődők számára az iszapüzem megtekintésére. A rendezvény zárásaként bemutattuk a most elkészült, mozgás analizáló laboratóriumunkat, a Kinesio-Lab-ot.

Összefoglalva, büszkék lehetünk Kórházunkra. Amilyen kicsik vagyunk földrajzi értelemben, olyan nagyok szakmailag és a Hévízi tó adta természeti adottságokban. Ezért köszönetet érdemel MINDEN dolgozó, aki munkájával öregbítette hírnevünket, segített a kongresszus sikeressé tételében, pozitív benyomást keltve külföldi vendégeinkben!

A rendezvény zárása után, napokon belül kaptunk több köszönő levelet és  pozitív visszajelzést, különösen kihangsúlyozva a magas szakmai színvonalat.

Hírünket viszik, beszélnek rólunk, mi pedig visszavárjuk öket.

Dr. Csiszár Béla -főszervező

Vissza az előző oldalra